Fiume, avagy Rijeka Európa (egyik) 2020-as kulturális fővárosa lesz. A Horvátországban található, a Kvarner-öböl partján fekvő város az ország legfontosabb kikötője és harmadik legnépesebb városa – közel 130 ezer lakossal. De mit is nyújthat ez a város egy turistának?
Két különböző arcot…
Rijeka nem nevezhető turistaparadicsomnak, ahol minden a látogatók igényei szerint van kalibrálva. Bár a város központja igen elegáns, a (köves) partok pedig kellemesek lehetnek a fürdőzni vágyóknak, ahogy azt már említettem, Rijeka az ország legnagyobb kikötőjének ad otthont. A várost ennek következtében körüllengi egy nyers, durvának és iparinak nevezhető hangulat. Az sem elhanyagolható, hogy egy relatív népes városba belépve a látogató nem egy idilli települést, hanem egy nyüzső, “hétköznapokkal teli” helyszínnel találkozik.
Horvát, szlovén és olasz közelséget
Már a városban is érezhető a kultúrák találkozása – ami magától értetődő Rijeka történelmi körülményei miatt -, de a Kvarner-öböl partjáról több izgalmas helyszín is könnyen elérhető. Ilyen Opatija (Abbázia), a szlovén Koper, illetve az olasz Trieszt kikötővárosok (utóbbiról egy külön cikkben foglalkozunk még). Aki komppal szeretne utazni, gyorsan eljuthat a Rab-szigetre, ahol homokos partok várják.
Jutányos árakat…
Nem egy olyan visszajelzést olvastam már, hogy a Splitben és Dubrovnikban tapasztalt árakat követően Rijeka igazi felüdülés. Az biztos, hogy a szállások ára jelentősen olcsóbb lehet az igazán népszerű horvát tengerparti városokban megszokott áraknál, ahogy a különböző üzletek és éttermek is jutányosabb árakat biztosítanak.
… ki nem használt lehetőségeket
Nem sok hangulatosabb dolog van Rijekában, mint naplementekor vagy sötétedés után a mólón (molo longo) sétálni. A kilátást azonban sokáig falak akadályozzák – az ezekre vezető lépcsők csak a móló utolsó részén jelennek meg –, szemet túlzottan nem gyönyörködtető csónakok és hajók állnak kikötve, hiányoznak a padok, ahogy a különböző street food lehetőségek is. Nem sokban különbözik ez a város központjában sem, ahol bár az iszogatni vágyók könnyen megtalálják a számukra megfelelő helyeket, azok azonban, akik nem feltétlenül elegáns éttermet, de nem is gyorskajáldát keresnek, nehéz helyzetbe kerülnek.
Kettős arc nem csak a kikötő kapcsán fedezhető fel, hanem a város látképét illetően is. A város a 20. században hat országhoz tartozott, többek között az Osztrák-Magyar Monarchiához, a Fiumei Szabadállamhoz, Olaszországhoz és Jugoszláviához is. Ennek következtében középkori utcák találkoznak historicizmussal, illetve szocialista realizmussal. Véleményem szerint nem kérdés, hogy mely építészeti stílus változtatta a város látképét negatív irányban.
Összegzés
+ Ha nem is az Adriai-tenger gyöngyszeme, Rijeka klasszikus sziklás partjai egy kellemes nyaralás alapjait teremtik meg.
+ Rijeka lehetőséget ad egy kikötőváros hangulatának megtapasztalására, annak összes kellemes, elsőre pedig kellemetlennek vagy idegennek tűnő elemével együtt.
+ Budapestről könnyen és olcsón megközelíthető, a horvát üdülővárosokhoz képest jelentősen olcsóbb hely.
– Az izgalmakra és aktív turizmusra vágyók Rijekán belül kevesebb lehetőséget találnak, bár kisebb-nagyobb utazásoknak nekivághatnak a közeli területeken.
– Hiányzik a “wow”-pillanat. Nehezen elképzelhető, hogy valaki tátott szájjal, teljesen elvarázsolva sétálgasson huzamosabb időn keresztül Rijeka utcáin.
Leave a comment